Egyszer volt, hol nem volt, a végtelenen innen, a váltószámokon túl volt egyszer egy öreg háromszög, ennek volt három szöge: Alfonzó, Bétamás és Gammatyi. A legöregebb - Alfonzó - és a legkisebb - Gammatyi között a korkülönbség Π/2 volt. Az öreg háromszög, amikor úgy érezte, hogy rövidesen átköltözik a másik félsíkba, magához hívatta három fiát.
- Menjetek szögeim számegyenest látni. Én rövidesen meghalok - mondta - és halálom után arra hagyom értelmezési tartományomat, aki a legszebb pótszöget veszi feleségül.
Elindult hát a három fiú a végtelenbe: Alfonzó az x, Bétamás az y, Gammatyi pedig a z tengelyen, széjjel a nagy térbeli koordinátarendszeren, három irányba, egyenes vonalú egyenletes mozgással. Amikor elérték az első irracionális számot, pihenőt tartottak. Alfonzó egy hatalmas integráljel árnyékában pihent le, hogy falatozzon valamit. Alig vette elő azonban intervallum-skatulyájából a hamuban sült logaritmust, megjelent egy hatalmas differenciálegyenlet, és így szólt hozzá: - Te mit keresel itt? Nem tudod, hogy aki itt leül, az halál fia, mivel nem teljesíti a Chauchi-féle konvergencia kritériumot? - Ezzel se szó, se beszéd, megragadta és bezárta az an sorozat pontos alsó és felső korlátja közé. - Innen ki nem szabadulsz, csak, majd ha a differenciálhányadosod nullával lesz egyenlő - mondta a félelmetes differenciálegyenlet és elkonvergált.
